NAVIGÁLJON ÉPÜLETEINK LEÍRÁSAI KÖZÖTT
Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült
Magyarország, Budapest, Rumbach Sebestény utca 11-13.
Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga keleti stílusjegyeket mutató stílusban épült. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel. A korszak legmodernebb, vasszerkezetes építési technikájának köszönhetően a Rumbach-zsinagóga modern, könnyed, légies építmény.
Az épületet a közösség a 2. világháborúig vallási célokra használta. Történetének legsötétebb fejezeteként 1941-ben a magyar hatóságok internálótáborrá alakították: itt gyűjtötték össze deportálásuk előtt a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat. 1944-ben az épület a pesti gettó része lett. A megmaradt közösség és így a szakrális élet az 1950-es évek végére megszűnt. Az ezt követő évtizedek pusztulását követő teljes körű felújítás és helyreállítás után a zsinagóga 2021-ben újra megnyílt.
Az épület közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik. A zsinagógatérben a férfiak számára fejfedő viselése kötelező.
A Világ második legnagyobb zsinagógája
Magyarország, Budapest, Dohány u. 2, 1074
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A templom építésze Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára volt. Az építésvezető Wechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta. Förster távozása után Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. A belső tér 1200 négyzetméter, tornyainak magassága 44 méter, a sík mennyezetű belső térben közel háromezer ember, a földszinten 1497 férfi, az emeleti karzatokon pedig 1472 női ülés található.
A Zsinagóga a neológ zsidóság temploma, az egykori budapesti zsidónegyedben épült a Dohány utcában, ahol ma is sok zsidó vallású ember él.
A régi zsidónegyedhez, ahol a Zsinagóga is található, erősen kötődik a Holokauszt emléke. A Dohány utca határolta a zsidó gettót a II. világháború idején. Ma – a kertnek tervezett – területen közel 2600, a Holokausztban elpusztult zsidó temetkezési helye. Ma a Zsinagóga hétköznap fogadja látogatóit, szombaton és zsidó ünnepeken zárva tart.
A Zsinagógai tér ma is elsősorban Istentiszteletek színtere, de helyet ad kulturális programoknak, koncerteknek is.