Életrajzi adatok

Kohn Móric Kaposváron született szegény, de művelt zsidó családban, édesapja a zsidó hitközség alkalmazottja volt. Tanulmányait a kaposvári izraelita elemi iskolában kezdte, azt követően az 1812 óta működő Somssich Gimnáziumba járt, majd a család Pozsonyba költözése után ott érettségizett. 1856-ban kezdte meg orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen, ahol 1861. december 13-án orvosdoktorrá avatták. 1862. április 14-én sebészi, 1866. július 12-én pedig nőgyógyászati képesítést is szerzett.Házasságkötése előtt nem sokkal megváltoztatta nevét és áttért a római katolikus vallásra. Családneve megváltoztatásával a szülővárosát tisztelte meg. 1869. február 6-án feleségül vette főnöke lányát, Martha Hebrát. Házasságukból öt gyermek született, három fiú és két leány.

Pályafutás

Kaposi fejlődésére és orvosi szemléletére döntően hatott a nála három évvel idősebb, szintén magyar származású Salomon Stricker, a bécsi egyetemen az általános és kísérleti kórtan tanára. 1864-ben ő vette elsőnek észre, hogy a fehérvérsejtek áthatolnak a lobos gyűjtőér falán és ő figyelte meg először a kötőszöveti sejtek fehérvérsejtekké történő átalakulását. Kaposi 1866-ban a bécsi egyetem ifjú docense a bőr- és nemikórtant (akkoriban: bőr- és bujakórtan) adta elő és a szifilisz nemi betegséggel foglalkozó tudományág (szifilológia) magántanára lett. Bár munkássága rendkívül széles területet ölelt fel, egész életében hű maradt a szifilisz kutatásához. 1875-ben rendkívüli tanár lett.Von Hebra 1880. augusztus 5-én bekövetkezett halála után Kaposi Mór vette át a bőrgyógyászati klinika vezetését. Működése előrelépést jelentett a bőrgyógyászat szinte minden ágában. Leghíresebb, klasszikussá vált munkájában (Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten in Vorlesungen für praktische Ärzte und Studierend, Bécs, 1880) modern alapokra helyezte a dermatológiát, mintegy kiteljesítve mestere, Hebra tanításait. A könyv manapság is meghatározó jelentőséggel bír a bőrgyógyászatban. Utolsó, ötödik kiadására 1899-ben került sor, számos nyelvre, így angolra, oroszra és franciára is lefordították. Másik nagy műve a bőr- és a vele szomszédos nyálkahártyák szifiliszét tárgyalja, melyben a venereás fekélyek egységessége mellett foglalt állást. Mondanivalója - bár kritikával is illették - érvényben volt a XIX. század végéig.